Egy iskolaigazgató reakciója a tankönyvek szókészletének elemzését bemutató videókra:

"A tankönyvek szókészletének felmérése rendkívül elkeserítő képet fest, viszont olyan támpont, ami reményt adhat egy minden eddiginél szisztematikusabb tanagyag-alkotásra."

Problémás gyerek – kudarcos pedagógus
Az iskolában egyre gyakrabban hangzik el a „problémás gyerek” kifejezés. Ez egy pedagógus szleng azokra a tanulókra, akik nem hagyják dolgozni az osztályt.
Nyilvánvaló, hogy az egyre szigorodó fegyelmező intézkedések nem hoznak eredményt. Az is nyilvánvaló, hogy korrepetálásaink is nagyon kevés eredménnyel járnak.

A kudarcos tanulók gyakran nem tartják be az iskolai házirendet, agresszívek társaikkal szemben, és rongálják az iskola berendezését. Az órán ezek a gyerekek csak vonakodva kapcsolódnak be a munkába, sőt nagyon gyakran teljes passzivitásba süllyednek.
A nem problémás tanulók ugyan hagyják dolgozni társaikat, de ez nem jelenti azt, hogy értik is, ami az órán elhangzik. Gyakran látni „elkalandozó”, ablakon kitekintő arcokat. Olyanokat, akik firkálgatnak, vagy halk susmorgással ütik el az időt.

Végre valami megfogható támpont!
Azt gondoltuk, a gyerekek „koncentrációs képességével” van gond, nem elég motiváltak, unatkoznak, kevés az inger az órákon…

Kérdezgettem a gyerekeket a matematika feladatokban lévő túlnyomó többségben hétköznapi szavak jelentéséről, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy még a „jó tanulók” is csak sejtik, hogy miről van szó a szövegben.
Vajon mi lehet akkor a „gyengébbekkel”?

Sötétben tapogatózunk, erről se konferenciákon, se továbbképzéseken nem hallottam.
A tankönyvek által elvárt óriási szókincs az első konkrét információ a témában. Nekem reális, hogy ennek jelentős szerepe lehet a tanulási problémákban.
Hogyan tudna egy gyerek figyelmet fenntartani és érdeklődést mutatni egy olyan tanórán, ahol a leírt vagy elhangzott szavak jelentésének jó részét egyáltalán nem érti?

Valamit tenni kellene …
Sajnos, túlságosan kevés időt és energiát fordítunk a szavak megértetésére az órákon, így rákényszerítjük tanulóinkat a biflázásra és a „bűvészkedésre” a jobb tanulmányi eredmény elérése érdekében.
Ha olyan tananyagaink lennének, amelyek kevesebb szóval írnak le történéseket és jelenségeket, és csak fokozatosan nőne az ismeretlen szavak száma, elképesztő eredményeket érnénk el a megértés és az alkalmazás területén. Itt kezdődne a kompetencia alapú oktatás.

Vajon ki írja majd azokat a tankönyveket, amelyekben nem több ezer ismeretlen szó fordul elő? Vajon gondoltak-e a szerzők a felmérésben tapasztalt tényekre valaha is? Vajon évről évre mennyivel növekedhet egy „átlagos” tanuló szókincse?

A tankönyvek szókészletének felmérése rendkívül elkeserítő képet fest, viszont olyan támpont, ami reményt adhat egy minden eddiginél szisztematikusabb tanagyag-alkotásra.
A tankönyvírás nem a mi területünk. De az iskolában mi magunk is készíthetünk olyan segédanyagokat, amelyek a kisebb szókinccsel rendelkező tanulók számára is érthetőek.
Ezzel fejleszthetjük a szókincsüket, és esélyt adunk nekik a felzárkózásra.

Fogjunk hozzá! Mi már elkezdtük a TÁMOP keretében ...

Turcsik Viktor igazgató,
Herman Ottó Általános Iskola, Budaörs